(ez itt a kép helye.)

Botond szegény igencsak eleven fiú, nevezzük egyszerűen rossznak (Miska gonosznak szokta nevezni, de azért a barátja is, az élet már három és fél évesen sem egyszerű), és a fiam rendszeresen eltanul tőle mindent, amit aztán itthon módszeresen próbálhatunk kinevelni belőle. A mérgesen dühöngős mondatok is főként innen kerültek Miska szókincsébe (szerencsére egyelőre nem csúnya káromkodások).

Egy reggel, amikor épp átváltott pukkancs üzemmódba, a következőt préselte ki száján: „A jó édes anyádat!”

(Tovább...)

A Zooloretto kockajáték, amely jelenleg egyetlen néven – Zooloretto Würfelspiel – létezik, a Coloretto-Zooloretto család legújabb tagja, és nevéhez híven kártyák helyett kockákat használ.

(Tovább...)

A dolgok jelenlegi állása szerint biztonsági okokból nem lehet kommentálni a sarkon külsősöknek jó ideje, kikerülendő a robotokat.

Én ettől szomorú vagyok. Nem szeretném itt hagyni a sarkot semmilyen témával, de a társasos bejegyzéseimet eleve nem a sarkosok szokták olvasni és kommentálni.

Brühühü.

Nem állhatom meg, hogy írjak arról a sci-fi témájú, Rizikót, felfedezős és európai típusú fejlesztgetős mechanizmust elegyítő, tulajdonképpen tehát civilizációsnak nevezhető játékról, amely az Essen óta eltelt hónapok során üstökösként lőtte fel magát a nagy társasjátékőrült-oldal első tíz játéka közé úgy, hogy jó eséllyel akár dobogós helyet is szerezhet még magának (jelenleg a 7. helyen áll).

(Tovább...)

Miért törvényszerű, hogy a rock- és popsztárok drogosak lesznek, és végül követik fiatalon meghalt elődeiket? Tegnap délután még nem tudtuk, hogy nagyjából akkor próbáltuk össze a zenekarral az I will always love you-t, amikor Whitney Houston meghalt. Este sem tudtuk még, hogy az előadásnak (John Williams 80. születésnapja mellett) szomorú aktualitása is akadt. Persze itt is drog, itt is számos előjele volt a dolognak, de arehab után 2008-ban megjelent új nagylemez adott okot reménykedésre. Apaként valamiért azt látom fontosnak, hogy legalább a lányát felnevelhette (19 éves), mielőtt távozott.

 

Magyar drámaíró, olyan remek művek szerzője, mint a Ki lesz a bálanya? vagy a Házmestersirató. A magyar film is köszönhet neki fontos alkotásokat, mint az Amerikai cigaretta Gobbi Hildával és Makláry Zoltánnal, illetve a két rendkívül népszerű Kabos László-film egyike, a Hét tonna dollár (csak összehasonlításul: ennyien egy Harry Pottert nem néztek meg nálunk a mozikban).

Nyugodjék. Békében.

Bár akkoriban még nem blogoltam őrültmód társasjátékokról, a Ticket to Ride: Europe 2008 tavaszán rettentő gyorsan vált nagy házikedvenccé.

(Tovább...)

Én kicsit torokbajosan, a fülem még mindig nincs rendben, de közérzetileg már jobban, mint január napjainak elsöprő többségében, így hétfőn megyek dolgozni, miközben a második antibiotikumkúrát folytatom, hajrá, immunrendszer!

Borcsi is sokkal jobban. 

Miska viszont ma belázasodott, egy hét óvoda után.

 

Mármint az okos kislányom szerint.

Tegnap óta nem nagyon tudtam aludni. Új betegség, új diagnózis: középfülgyulladás.

Miska az életen gondolkodik, úgy érzem.

 

(Tovább...)

Továbbra sem vagyok a csúcson, ezért a munkahelyen úgy gondoltam, a közvetlenül a betegszabi előtt beszerzett lázmérővel végzek egy biztonsági mérést. Még mindig 37,8-at mutatott, úgyhogy gondoltam, leviszem. És ráztam a lázmérőt, ráztam, semmi, hozzáütögettem a kezem a térdemhez, hogy lemenjen, semmi, pedig már úgy ütögettem, istenuccse nagyon fájt. Odaadtam másnak, neki sem sikerült. Jó ötletnek gondoltam, hogy a lázmérő oldalát ezt követően az asztal széléhez ütögessem.

Nem volt jó ötlet. Leesett a feje.

 

Lázmérés estére halasztva.

Miska még kicsit taknyos, kicsit köhög, de sokkal jobban és már nem lázas.

Borcsa csupa takony, fuldoklósan köhög, bazi lázas.

Sacinak nincs ideje betegnek lenni.

Én kicsit köhögök, elég taknyos vagyok (fülfájósan) és 37,4.

Ma megyek dolgozni.

A Zünnepek rendben lezajlottak, leszámítva azt, hogy bár kivettem nyolc nap szabadságot, így tizenhárom napon át nem kellett dolgozni mennem, igazából nem tudtam kipihenni magam.

(Tovább...)

... az volt, pár perccel az újév köszöntése előtt hallottam, hogy meghalt A Garas. Nemcsak nagy színész volt, de olyan is, akit igazán lehetett szeretni. Eléggé elszomorodtam.*

_{*nem írok nekrológot, csak mindenki által ismert dolgokat sorolnék.}

Azért annak megvan a maga bája, amikor a nappali közepén letolt nadrággal, bokafogásban álló fiad, miközben egy kamillás törlőkendővel törlöd a dzsúszt a fenekéből vécézés után, rágyújt a vidám nótára: "Alle-alle-alleluuuja..."

Bárdos András: Show. Most az mindegy, hogy egy ilyen téma alapból ponyva (általában), és a szerzőt sem elismert irodalmi tényezőként tartjuk (egyelőre?) számon; attól még lehet a könyv jó.

 

Csakhogy egy jó könyvnél elvárás egy jó lektor, egy jó szerkesztő még a jó írók esetében is, és amikor a címlapon szereplő pár szóba is jut több hiba (csakúgy, mint a nagyméretű plakátokba, amelyek elözönlötték a metróállomásokat), akkor attól kezdek tartani, hogy a beltartalom is csak hasonlóan igénytelen, ellenőrizetlen fércmű lehet.

(Tovább...)